Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése PDF

2021.10.05.

1,7 milliárd forintból új beszállítói rendszert indít helyi termelőknek a SPAR

Az áruházlánc a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának eredményeként idén új regionális partneri programot alakít ki magyar kistermelőknek, kisvállalkozásoknak. A hazai gazdák, kisebb családi cégek közvetlen támogatása, valamint a vállalat országos hálózata által biztosított széles piac új munkahelyeket is teremt. A vásárlók a piros almát ábrázoló logóról és a „Régiók Kincsei” feliratról ismerhetik meg ezen termékeket a SPAR üzleteiben.

 „Vállalatunk számára prioritás a magyarországi termelők és vállalkozások, a hazai agrárium támogatása, amit legjobban a forgalmazott élelmiszer áruink közel 90%-os hazai beszerzési aránya bizonyít. Újabb gyakorlati segítséget jelent az előkészületeiben idén kezdődő, új, helyi kis beszállítókból kiépülő hálózat. Ezzel a jelenlegi értékesítési szálak mellett új beszerzési és értékesítési utakat hozunk létre. A „Régiók Kincsei” elnevezésű kezdeményezés a helyben előállított mezőgazdasági termékekkel kereskedő kis családi cégeknek, egyéni vállalkozásoknak nyújt hathatós segítséget az előrelépésükhöz” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A Gazdasági Versenyhivatal eljárásának eredményeként a SPAR 2021-ben új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, melynek teljes kiépítése 2022-ben fejeződik be. Az 1,7 milliárd forintos program növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt. Az új beszállítói rendszer célja, hogy minél több, a termelő tevékenységét magas színvonalon végző kis beszállítót integráljon régiós szinten.

A kezdeményezés olyan kisebb magyar beszállítókat és termelőket keres, akik elérhető áron, minőségi hazai terméket állítanak elő és hosszútávon fenntartható termékelérhetőséget biztosítanak. Ismert és megbecsült vállalkozóként, „Local Hero”-ként tekintenek rájuk a térségükben, termékeikkel, működésükkel pedig példát mutatnak mások számára, értéket teremtenek, amely összhangban áll a SPAR vállalati elveivel.

A program közvetlenül szolgálja a helybeli gazdaság erősítését. A fejlesztés hatékonyan támogatja a hagyományokat követő, minőségi hazai és kézműves termékek piacra jutását, esélyt adva a kistermelőknek a további megerősödésre, egyben iránymutatásul szolgálhat a kiskereskedelmi hálózatoknak, hogy polcaikon import helyett növeljék inkább a magyar termékek arányát. A kezdeményezés egyben arra is törekeszik, hogy megtalálja a legrövidebb szállítási útvonalat, amellyel hozzájárul a fenntartható gazdálkodáshoz és gyártáshoz. A „Régiók Kincsei” kezdeményezés a SPAR-nál 2022 végéig 23 új munkahelyet teremt és jó eséllyel a beszállítóknál is növelheti az alkalmazottak létszámát.

A helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére a SPAR fokozatosan hat regionális szállítói központot alakít ki olyan megyei jogú városokban, mint Nyíregyháza, Pécs és Győr, illetve Székesfehérvár, Zalaegerszeg és Hódmezővásárhely. A központok ez utóbbi három településen már 2021-ben megnyitnak. A regionális rendszer 90%-ban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak biztosít lehetőséget, de egyúttal bővülést jelent az üzletlánc jelenlegi kistermelő partnereivel való kapcsolatában is. Emellett összességében javítja a hazai helyi kistermelők esélyeit, segíti a helyi gazdaság fejlődését és a helyi termékek iránti kereslet élénkítését. A vállalat ezzel együtt egy beszállítói akadémiát is létrehoz: a minőségbiztosítás, a logisztika, a raktározás és a marketing területén oktatással is segíti a beszállítók tevékenységét.

Az új programhoz a hat megyei régióközpont körzetében álló 10-13 SPAR áruház kapcsolódik. Azok, amelyek az alap- és eladóterület, választék és forgalom szempontjából a leghatékonyabban segíthetik a kezdeményezést. Az egységek kiválasztásakor döntő tényező az értékesítési tapasztalat és az ideális logisztikai útvonal is. A rendszeres árubeszállítás előírt feltételeinek megfelelő termelőket, gyártókat elsősorban utóbbi mentén keresnek, hiszen a közös érdek – az új partneréké, a vállalaté és a vásárlóké is –, hogy az előállított termékek a minőségi garanciát is szem előtt tartva a lehető leghamarabb a polcokra kerüljenek. Minden esetben az áruházlánc a központok környéke helyi adottságaira és kapacitásaira épít.

Az üzlethálózat külön online felületet hozott létre azok számára, akik tagjai szeretnének lenni a SPAR beszállítói családjának. A már működő  https://beszport.spar.hu/hu/regiok-kincsei  oldalon a kért információk megadásával egyszerűen lehet jelentkezni. A vevők célirányos tájékozódását a helyi árukkal kapcsolatosan pedig az áruházakban elhelyezett figyelemfelkeltő és egyedi jelzésű árutartók – az INTERSPAR hipermareketekben polcok, a SPAR szupermarketekben pedig display-ek – segítik. Szintén üzemel már a vásárlókat segítő weboldal is, mely a következő linken érhető el: www.spar.hu/regiokkincsei.

A SPAR számára fontos szempont, hogy miközben a tervek szerint a rendszer teljes kiépülése végére legalább száz kistermelő válik a vállalat szállítói partnerévé, hazai termékekkel is bővül egyúttal az árukínálat. A helyi lakosok által ismert gazdák piros almát ábrázoló logóval megkülönböztetett termékei pedig színesítik a vásárlói élményt és még közvetlenebbé teszik az áruházak és a fogyasztók kapcsolatát.