Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése PDF

2018.09.24.

Közeledik Magyarország legnagyobb szabadidősport-eseménye!

A 33. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál szinte az egész országot megmozdító esemény, melyet jelentős nemzetközi részvétel is jellemez. A maratoni futás egy híd, amely összeköti Budapestet az országgal és a világgal.

Az idei esemény szervezéséről Kocsis Árpád a BSI versenyigazgatója adott tájékoztatót. Mint mondta: „Mostanra felkerültünk a világ futótérképére, méltó partnerei vagyunk más futóvárosoknak. Van egy közös nyelvünk: a futás, a tudatos sportolás és az sportban lelt öröm. Közel 900 magyarországi településről és 84 országból jelentkeztek, így válik a verseny igazi ünneppé.”

A versenyigazgató kiemelte, hogy október hatodikán a családoké a főszerep: 7 különböző táv várja a gyerekeket, kicsiket, nagyokat, szülőket, nagyszülőket. A fesztivál egyik legszebb hagyománya az idén 10 éves FODISZ esélyegyenlőségi futama, ahol a fogyatékkal élő sportolni vágyó fiatalok, ép társaik és élsportolók támogatásával teszik meg az 500 méteres távolságot.

Október 7-én vasárnap azokat várja Európa egyik legszebb maratoni futóköre, akik egyéniben, párban, váltóban, vagy a 30 kilométeres távon szeretnék próbára tenni magukat.

A 2 napos fesztiválnak idén új helyszíne és új útvonala lesz. A versenyközpontnak az ELTE Lágymányosi Campus ad helyet, az útvonal pedig a belvárost mentesítve, főként a rakpartokon vezet. Az útvonalon 35 zenei pont gondoskodik a futók lelkesítéséről és a szurkolók szórakoztatásáról.

A BSI vezetője hangsúlyozta, a forgalommal kapcsolatban a szervezők csak a szükséges és legminimálisabb mértékig avatkoznak be a város forgalmába, a futók elhaladása és az út takarítása után megszűnnek a terelések.
Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a kétnapos maratoni fesztivál remek alkalmat kínál a közös sportolásra és ezek azok az események, melyek segítenek a családoknak és gyerekeknek abban, hogy  kialakítsák az aktív életmódot. Ezért fontos a BSI több évtizedes tevékenysége. Az Olimpiai Ötpróba programsorozat kiemelt őszi eseménye a maraton fesztivál, melyre egyre több ötpróbázó nevez.

Heiszler Gabriella, a névadó szponzor, a versenyt tizenegyedik éve támogató SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy számukra hatalmas büszkeség, hogy a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál hagyománnyá és ünneppé vált. Évről-évre sok ezren készülnek jóleső izgalommal arra, hogy októberben próbára tegyék magukat, és élvezzék a közös sportolás adta örömet. Az egészséges élet a harmóniáról szól: a mozgás és a táplálkozás egymással szoros kölcsönhatásban áll. A futófesztivál mutatja a példát a sportból, a SPAR mutatja a példát a kínálatból, hiszen náluk kitüntetett szerepet kapnak a teljes értékű, egészséges életmódot támogató élelmiszerek. Az ügyvezető örömmel jelentette be az idei maraton egyik különlegességét, hogy a SPAR háziasszonya, Ördög Nóri is futócipőt húz, és élére áll egy csapatnak a 10 kilométeres távon. Az eddigi hagyományokhoz hűen ebben az évben is állandó stratégiai partnerükkel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen mesekönyveket gyűjtenek a rászoruló gyerekek javára.

Menczel Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy Magyarország sportnagyhatalom és Budapest Európa egyik legfontosabb futó fővárosa. A SPAR Budapest Maratonon a sport és a turizmus találkozik. Évről évre több külföldi érkezik a budapesti futóversenyekre, ez jelentős mértékben erősíti a magyar gazdaságot és ezek a futók jó hírünket viszik a világban. Mint mondta: „Tisztelettel vagyunk azon sportolók felé, akik vállalják a maratoni táv teljesítését és örülünk, hogy tavaly 81 országból 5400 külföldi futó vett részt a maratonon.”

Idén először fut váltót a HBO sikersorozatának, az Aranyéletnek a csapata. Az Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs, Marosi Gábor vezető operatőr és Mátyássy Áron rendezőből álló team számára tulajdonképpen levezetés lesz a SPAR Budapest Maraton®, hiszen túl vannak az Aranyélet befejező évadának 78 napos forgatásán. Az október 14-én érkező sorozat 8 részes évada gyakorlatilag négy játékfilmnyi időnek felel meg, amelyet ennek megfelelően hosszabb idő alatt forgattak le, így ez leginkább egy maratonhoz volt hasonlítható az ott dolgozók számára. A háromszoros maraton futó, Marosi Gábor elmondása szerint „a jól összeszokott stábnál körülbelül az 50. napnál jött el a holtpont, de ahogy a futásban, úgy a forgatáson is túllendültünk ezen és folytattuk a munkát, bátran állítom, hogy az eredmény önmagáért beszél.”

További információ: www.sparbudapestmaraton.hu