Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése PDF

2017.05.02.

Az Év boltja lett az érdi INTERSPAR

Az érdi INTERSPAR kapta az Év Boltja 2017 kitüntető címet hipermarket kategóriában. A díjat Faragó András, az áruház vezetője vette át. A több mint 7 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot március elején adták át.

Az Év boltja versenyt harmadik alkalommal hirdették meg. A célja, hogy a vásárlók kiszolgálása, az árukínálat, a fenntarthatóság, a szolgáltatások színvonala, az üzlet belső kialakítása, valamint a szolgáltatásainak figyelembevételével felhívja a figyelmet a hazai piacon működő legkiemelkedőbb kereskedelmi egységekre. Az idei versenyben a szakmai zsűri döntése alapján hipermarket kategóriában az érdi INTERSPAR győzött.

Érden, az Iparos úti autópálya-csomópont közelében márciusban átadott bevásárlóközpontra mintegy 4,1 milliárd forintot fordított a SPAR Magyarország, amely ezzel 100 új munkahelyet is teremtett. A 7 ezer négyzetméteres, modern megjelenésű létesítményben helyet kapott egy több mint 3 ezer négyzetméteres INTERSPAR áruház, amelyhez mélygarázst, shopterületet, valamint SPAR to Go éttermet is építettek.

Az ország 33. INTERSPAR áruháza számos innovatív szolgáltatást kínál. Ilyen a parkolóban létesített elektromosautó-töltő állomás, amellyel 1-6 óra alatt bármilyen típusú villanyautó feltölthető. Az áruház előterében kialakított töltőponton a vásárlók fel tudják tölteni mobiltelefonjaikat is. A belső mozgójárdák pedig az alsó szintről érkező látogatókat az üzlet központjához, a SPAR to Go étteremhez és az eladótér bejáratához juttatják el. A hipermarketben összesen több mint 20 ezer magas minőségű termék kapható. A gyorsabb fizetést a hagyományos kasszák mellett új kasszainformációs rendszer segíti, amelyhez a felhasználók okostelefonos applikáción keresztül férnek majd hozzá.

„Nagyon örülünk a díjnak, mert minden ilyen elismerés igazolja, hogy jó úton járunk, hiszen a fejlesztéseinket nemcsak a vásárlók, hanem a szakma képviselői is értékelik. A SPAR munkatársai azért dolgoznak majd a jövőben is, hogy bővüljünk, új áruházakat nyissunk és modernizáljuk a meglévőeket. Erre ebben az évben több mint 23 milliárd forintot szánunk”, hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.