Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése PDF

2017.05.25.

Új üzletet nyitott a SPAR Budán

Több mint 300 millió forintot fordított új budapesti üzletének megnyitására a SPAR. A Retek utcai szupermarket széles termékkínálattal várja vásárlóit.

„Ebben az évben összesen öt új áruházat nyitunk országszerte, ezek közül az elsőt Budapest egyik közlekedési ütőerének, a Széll Kálmán térnek a közelében adtuk át a közönségnek mintegy 300 millió forintos beruházást követően. A jelentős átmenő forgalom mellett a közelben számos munkahely is található, ezért nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy olyan napi fogyasztási cikkek is megjelenjenek a kínálatban, amelyeket útközben, vagy ebédszünetben is el lehet fogyasztani. Az új üzletünk nyitásával 20 munkahelyet teremtettünk.”, hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

A Retek utcai SPAR a vállalat legújabb letisztult, modern külsőre és áttekinthető belső térre épülő koncepcióját követi. Az új, 254 négyzetméteres üzletnek két be- és kijárata is van, a vásárlók a Széll Kálmán tér irányából és a Retek utca felől is mozgásérzékelős automata kapukon keresztül juthatnak be az eladótérre. A kasszazónát is ennek megfelelően alakították ki.

Az üzlet termékkínálata a friss árura helyezi a hangsúlyt: zöldségek, gyümölcsök, hús-, pékáruk széles választéka megtalálható itt. Ezen kívül a SPAR to Go hidegkonyhai és grilltermékei, valamint szendvicsek és saláták is vásárolhatóak, amelyeket a munkahelyi ebédnél, vagy este otthon is elfogyaszthatnak a vásárlók.

Az üzlet kialakításakor nagyon fontos szempont volt, hogy a modern berendezések kevés energiát fogyasszanak, ezért a világítástechnika és a gépészet is ennek szellemében készült el.

A SPAR a közeljövőben újabb új és modernizált áruházat ad át a közönségnek. Idén összesen 23 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre.

 

Az új üzlet elérhetősége és nyitva tartása:

1024 Budapest, Retek utca 4.

Hétfő-péntek: 6:30-22:00

Szombat: 8:00-22:00

Vasárnap: 9:00-20:00