Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése

2021.03.25.

Több mint 1,4 milliárd forintból folytatta beruházási programját a SPAR

A vállalat egy új City SPAR üzletet létesített a fővárosi BudaPart városnegyedben, amivel párhuzamosan egy kelet-pesti, illetve egy egri szupermarket áruházát korszerűsítette. A tavasszal átadott üzletek beruházására és fejlesztésére a vállalat összesen 1 milliárd 410 millió forintot fordított. A speciális fogyasztói igényeket is kiszolgáló áruházakban kiemelt helyre került a SPAR bőséges kényelmi termékválasztéka, illetve az újjáépített Heves megyei és budapesti szupermarketben egy-egy SPAR to Go is helyet kapott.

„A hazai vásárlók és a magyar gazdaság iránti töretlen bizalmunk jele, hogy a koronavírus-járvány idején is folytattuk mind az új áruházaink építését, mind az üzletmodernizációs programunkat. Budapesten egy vadonatúj City SPAR üzletegység létesítése mellett egy régóta működő, lakóövezeti szupermarketünket korszerűsítettük, Egerben pedig a történelmi városrész kedvelt áruházát alakítottuk át kívülről-belülről. Az összesen több mint 1,4 milliárd forintos fejlesztéssel a 21. századi vásárlói igényeknek teszünk eleget, amely végeredményében egyszerre kínálja a modern és az otthonos vásárlás élményét. Ez azt is jelenti, hogy mindenhol környezetkímélő technológiákat alkalmazunk, illetve mindenhova kényelmi termék hűtőket és – ahol az adottságok lehetővé tették – SPAR to Go egységeket telepítettünk” – mondta Maczelka Márk, a vállalat kommunikációs vezetője.

Az Eger, Barkóczy utca 6. szám alatti, átalakított SPAR-üzlet 2021. március 18-tól fogadja ismét a vevőket. A patinás belvárosi környezethez jól illeszkedő külsőt nyert szupermarketet 563 millió forintos költségvetéssel modernizálta a cég, 26 munkatársnak biztosítva hosszútávú megélhetést. Az üzletbe lépéskor a vásárlókat a közösségi piacokra emlékeztető zöldség- és gyümölcs-sziget fogadja, amelyek szomszédságában áll az új, friss szendvicseket és salátákat kínáló kényelmi termék hűtő. Az üzletlánc legkorszerűbb designszabványát követi a belső tér egyszerre elegáns és célratörő megjelenése, ami az új csemegepult és a látványpékség küllemében is érvényesül. Szem előtt tartva a letisztult formavilágot és a könnyű átláthatóságot, az átalakítás során a teljes áruházi bútorzatot és az összes berendezést kicserélték. A 21. századi igényesség és praktikum az új pénztárgépek, illetve az önkiszolgáló kasszák telepítésében is megjelenik. Az egri fejlesztés során is hangsúlyos szerephez jutottak a környezeti fenntarthatóság szempontjai: a világítást energiabarát LED-technológiával oldották meg, a hűtéstechnológiát környezetbarát rendszer biztosítja.

  1. március 25-én vehették újra birtokukba a vásárlók a két hónap alatt 505 millió forint ráfordítással modernizált Budapest XVI. kerület, Arany János utca 102. szám alatti szupermarketet. A Centenáriumi Lakótelep melletti üzlet 29 munkavállalót foglalkoztat. Az átformált, tetszetősebb bejárati homlokfronttal rendelkező üzlet ugyanakkora, mint korábban, de áttervezett alaprajzú, így a szellősebb érzetet biztosító eladóterében teljesen új belsővel és bútorzattal – zöldséges állványokkal, pékáru-adagolókkal, polcokkal és berendezésekkel – találkozhatnak a vásárlók. Látványos áruelhelyezés jellemzi az új SPAR enjoy. convenience, azaz kényelmi termék hűtőt is. A beltér a vállalat legújabb formatervezése szerinti kialakítást nyert: a bejáratnál piachangulatú, szigetszerűen bútorozott közösségi tér fogadja a vásárlókat, gazdag zöldség–gyümölcs-, kényelmi termék- és pékáru-választékkal. A frissített arculatú csemegepult és a látványpékség mellé a kiszolgálópultsorba egy esztétikus, modern SPAR to Go-t is telepítettek, ahol helyben készült meleg ételeket kínálnak. A korszerűsített üzletben csökkentett fogyasztású LED–lámpa- és környezetkímélő – szén-dioxid alapú – hűtésrendszer biztosítja a csekély mértékű energiafelhasználást, a vásárlást pedig új pénztárgépekkel tették komfortosabbá a zöldövezeti városrész lakóinak kedvelt áruházában.

A hálózatbővítés keretében az áruházlánc a BudaPart GATE irodaház földszintjén – Budapest XI. kerület, Buda-part tér 2. – egy új, modern kialakítású City SPAR üzletet létesített, ami a főváros legújabb városnegyedének első, napi fogyasztási cikk kereskedelmi áruháza. A 2021. március 25-én nyitó egység kialakítására a SPAR 342 millió forintot fordított, a beruházásnak köszönhetően 15 új munkahelyet hozott létre. Az újonnan nyíló üzlet berendezési koncepciójának keretén belül úgy racionalizálták az árucsoportok és a termékosztályok elhelyezését, hogy abban minél szélesebb választék kaphasson helyet. A korszerű üzletbútorok, berendezések, állványok és polcok között jól átjárhatóvá tették a letisztult és praktikus eladóteret. A bevált üzletelemek mellett – ízlésesen, látványosan és jól áttekinthetően elrendezett zöldség- és csemegepult, illetve pékárurészleg – a SPAR enjoy. kényelmi termékeket kínáló egyedi hűtőnek és a pultsorba beépített, friss grilltermékeket melegen tartó tárolónak is jutott hely, amely a helyben sütött finomságokat kínálja. Az egységben a vásárlást önkiszolgáló kasszák gyorsítják. A BudaPart városrész City SPAR üzlete egészét energiatakarékos LED-világítással látták el, illetve olyan környezetbarát technológiákat alkalmaztak, mint a hővisszanyerést alkalmazó hőszivattyús gépészet.

Az üzletek elérhetősége és nyitva tartása:

 

SPAR szupermarket

3300 Eger, Barkóczy utca 6.

H-P: 6:00-19:00

Szo: 6:00-18:00

V: 7:00-17:00

 

SPAR szupermarket

1165 Budapest, Arany János utca 102.

H-P: 6:00-19:00

Szo: 7:00-17:00

V: 7:00-16:00

 

City SPAR szupermarket

1117 Budapest, Buda-part tér 2. (BudaPart GATE)

H-P: 6:00-19:00

Szo: 7:00-18:00

V: 7:00-17:00