Cikk letöltése

2020.05.07.

Közel félmilliárd forintból modernizálta nagyatádi és dunaföldvári szupermarketjeit a SPAR

A kiskereskedelmi lánc üzletenként 243 millió forintot fordított két vidéki egységének korszerűsítésére. A beruházások során mindkét szupermarketet az aktuális fogyasztói igényeknek és technológiai trendeknek megfelelően korszerűsítették.

„A helyiek és a vonzáskörzetben élő vásárlók érdekeit és igényeit is szem előtt tartja a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és ez alapján idén is folytatja a korábban épült üzletei felújítását. A célunk, hogy a vevőközönségünk számára mindenhol modern, kényelmes és otthonos vásárlási élményt kínáljuk. Így került sor a nagyatádi és a dunaföldvári áruházaink korszerűsítésére is. Az összesen 486 millió forintot kitevő beruházásoknak köszönhetően 36 kollégánknak is biztos megélhetést tudunk nyújtani” – mondta Maczelka Márk, kommunikációs vezető.

Nagyatád város és környékének lakói 2020. május 7-től kereshetik fel újra a szokott nyitvatartási időben a Korányi Sándor utca 21-23. szám alatti SPAR szupermarketet, amelyet 243 millió forintból korszerűsített a vállalat. A frissített bejárati homlokzatú üzlet belső elrendezését megváltoztatták, így a tágabb térérzetet biztosító eladótérben új belsővel és új bútorzattal – állványokkal és polcokkal – találkozhatnak a vásárlók. A belső tér a SPAR legújabb koncepciója szerinti kialakítást kapott: áttekinthetőbb, praktikusabb pékáru polc fogadja a vevőket, amelyhez a kényelmesebb vásárlást elősegítő, alacsony bútorokkal berendezett zöldség-gyümölcs részlegen keresztül lehet eljutni. Az üzletbe új grillpultot és önkiszolgáló pénztárakat is telepítettek. A belső-somogyi fürdőváros korszerűsített üzletében – ahol 18 munkatárs gondoskodik a vásárlók kiszolgálásáról – csökkentett fogyasztású LED-lámpák és hűtők biztosítják az alacsony energiafelhasználást.

A Dunaföldvár belvárosi, Béke tér 7. szám alatti, szintén 243 millió forintból modernizált szupermarketet ugyancsak május 7-től vehette birtokába a vásárlóközönség. Az átalakításnak köszönhetően a bejáratot megújították, az áruház eladóterét átalakították: az üzletbelsőbe új csemege-kiszolgálópult és látványpékség került, illetve egy új grillpult is helyet kapott az üzletben. A pékáru- és a zöldség–gyümölcs-részleget könnyebben áttekinthető, alacsony bútorokkal rendezték be. A vásárlókat önkiszolgáló pénztárgépek segítik, a színvonalas kiszolgálásukat 18 áruházi dolgozó látja el. A dunaföldvári fejlesztés során is érvényesültek a környezeti fenntarthatósági szempontok, a világítást energiatakarékos LED-technológiával oldották meg, és az új hűtőberendezések is kisebb fogyasztásúak.

Az üzletek elérhetősége és nyitva tartása:

7500 Nagyatád, Korányi Sándor utca 21-23.

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-17:00

V: 7:00-13:00

 

7020 Dunaföldvár, Béke tér 7.

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-17:00

V: 7:00-13:00