Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése PDF

2019.09.18.

Kezdődik a 34. SPAR Budapest Maraton Fesztivál

Egy egészen elképesztő rekord, félmilliárd futólépés is „összegyűlhet“ szeptember utolsó hétvégéjén, Magyarország legnagyobb létszámú szabadidősport eseményén, a SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon.

Szerdán délelőtt Budapesten, a Fortuna rendezvényhajón tartották meg a 34. SPAR Budapest Maraton® sajtótájékoztatóját, amelyen jelen volt többek között Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője és Kocsis Árpád, a rendező Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója.
A kétnapos futófesztiválra 2019. szeptember 28-án szombaton és 29-én vasárnap kerül sor Budapesten, Európa egyik legszebb és leglátványosabb útvonala a Duna két partján vezet, át az Alagúton és a Margitszigeten, csodálatos világörökségi panorámában. A rajt és a befutó helyszíne a Pázmány Péter sétányon, az ELTE Lágymányosi Campus előtti útszakaszon lesz.
Az eseményre kilencven ország csaknem ötezer külföldi futóját várják, akik a kísérőkkel együtt több mint negyvenezer vendégéjszakát töltenek itt és csaknem két és félmilliárd forintot költenek el fővárosunkban. A legtöbben az idén is a britek, a franciák és a németek érkeznek hozzánk, de ebben az évben jelentősen emelkedett a brazil futók nevezése is.
A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál első napján, szombaton a családi futásoké lesz a főszerep, jó néhány futamban, különféle versenytávokon: A Landliebe (10 km), a SPAR 5+10 KM, a Riska Minimaraton (5 km), az Erste Maratonka, a NESTLÉ Családi Futás és a SPAR 4x2 kilométeres váltófutás mellett a SPAR enjoy. keretében gyalogolni is lehet majd ezen a napon. Különleges esemény lesz ezen a napon a FODISZ Esélyegyenlőségi futam is, amelyen több mint ötszáz mozgás-, látás- vagy mentális képességeiben sérült fiatal, gyermek indul neves élsportolókkal, művészekkel, közéleti személyiségekkel együtt.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elárulta, ismét résztvevőként lesz jelen a fesztiválon.
„Hosszú évek óta mindig igyekszem részt venni a családommal ezen az eseményen, három évvel ezelőtt személyesen is teljesítettem a maratont, ma már ez számomra is hihetetlennek látszik – mondta Novák Katalin. – De ez a fesztivál nemcsak a maratonról szól, nemcsak azokról, akik negyvenkét kilométert tudnak teljesíteni, itt mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelő távot, itt együtt mozoghat a család, s amikor közösen mozgunk a gyerekeinkkel, a párunkkal, az összekovácsol bennünket, miközben az egészségünkért is teszünk. Ráadásul ezen a fesztiválon a családi együttlét mellett Budapest szépségeit is megcsodálhatjuk futás közben. A programból nekem az a váltó a kedvencem, amikor két kilométeres köröket lehet futni, én lefutom a nyolc kilométert, miközben a három gyerekem és a férjem váltják egymást. Legalább öt olyan miniszterünk van a kormányban, aki rendszeresen fut, akár hosszabb távokat is, de egyébként is vallom, hogy a legtöbb ember hosszútávfutó, csak még nem futott olyan messzire, hogy ez kiderüljön…“
A fesztivál második napján, szeptember 29-én vasárnap reggel kilenc órakor rajtol majd a SPAR Budapest Maraton®, amelyet egyéniben, párban vagy a Tolle UHT Maratonstaféta keretében négy fős váltóban is lehet teljesíteni, de a maratonisták mellé kapcsoldónak majd be a Real Nature 30 kilométeres futás résztvevői is.
Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója egy idézettel kezdte mondandóját:
„A maratonon nem harcolnak nemek, vallások és bőrszínek, nem versengenek nemzetek. Nincs utálat és gyűlölet, előre senki sem ítél, mind egyenlő, aki csak elindul, s mind győztes, aki célba ér – ez a New York Marathon szlogenje. Nagyon szeretem ezt az idézetet, hiszen itt nem csak egy futóversenyről, hanem a maratonról van szó. Ez egy óriási kihívás, amely megfelelő felkészüléssel minden ember számára teljesíthető. A SPAR Budapest Maraton® – a tavaszi Vivicittával együtt – egyébként is kiemelkedik a hazai futóesemények közül, hiszen a résztvevők létszáma meghaladja a harmincezer főt.“
Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője mindenkit a személyes részvételre buzdított, akár futóként, akár szurkolóként.
„A SPAR Magyarország büszke arra, hogy immár 2008 óta a legnagyobb magyarországi szabadidősport eseményének, a több tízezer embert megmozgató futófesztiválnak névadó főszponzora lehet, hiszen a vállalat alapértékei közé tartozik az egészséges életmód népszerűsítése és a társadalmi szerepvállalás – mondta Maczelka Márk. – A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál harmincnegyedik alkalommal is többféle lehetőséget kínál, hogy szeptember utolsó hétvégéjén erőnlétünket próbára tegyük. A budai Pázmány Péter sétányon, a rajt és cél területén a SPAR nemcsak a futókat, hanem a szurkolókat is szeretettel várja standjainál.“

Ide hozzuk a játszóteret!

A SPAR saját húsüzeme, az idén tizenöt éves Regnum Húsüzem és Oktatóközpont ismét hot-doggal és csípős debrecenivel várja a versenyzőket és szurkolókat. A sétányon a meleg ételek mellett szomjoltókkal – többek között SPAR Verde ásványvízzel – fogadják a vendégeket. A SPAR a futófesztiválon is együttműködik stratégiai partnerével, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, közösen támogatják az „Ide hozzuk a játszóteret!” programot. A szervezet mozgó játszóterei az ország több mint háromszáz kistelepülésére viszik el a játék örömét, hogy a legszegényebb családok gyermekei is megismerhessék azt. A vállalat a standja teljes bevételét felajánlja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótér- programjára a rendezvényt követően.
A névadó főszponzor a Pázmány-sétányon az egyik sátránál a SPAR Életmód programot is népszerűsíti. A rendezvényre látogatók – az egészségtudatos életvitellel kapcsolatos – saját márkás finomságokat kóstolhatnak meg, játékokban vehetnek részt és a SPAR szakértőitől válaszokat kaphatnak a minőségi táplálkozással, vagy akár a sportolással kapcsolatos kérdéseikre.

Mesés segítség

A futófesztiválon – akárcsak az elmúlt években – a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közösen gyűjt mesekönyveket a rászoruló gyermekeknek. A szervezők a SPAR standja melletti Máltai sátorhoz várják a már nem használt, de jó állapotú mesekönyveket mindenkitől, aki megteheti, hogy segítsen.

Fut az egész család

A sajtótájékoztató vendégei között volt Klemné Zabó Ágnes háromgyermekes futó édesanya is, akinek az egész családja rajthoz áll a jövő hétvégén. A férj a tizenkét éves Zoéval, a tizenhat éves Barnával és a tizenkilenc éves Kristóffal a négyszer két kilométeres SPAR váltóban fut, Ági pedig – aki egyébként a BSI tárnoki futónagykövete – a vasárnap a harminc kilométeres távot teljesíti majd.
„Több mint tíz éve részese vagyok ennek a futófesztiválnak, a gyerekeim a születésük óta valamilyen formában mindig részt vesznek ezen az eseményen. Szombaton a férjemmel ők futnak és én szurkolok, vasárnap pedig megcseréljük a szerepeket” – fogalmazott Klemné Zabó Ágnes.

Ilyen sem volt még: (Futó)körkapcsolás

Különleges „küldetésre” vállalkozik Náray Balázs, a Kossuth Rádió riportere, aki 1996 óta futóként is rendszeres résztvevője a Budapest Sportiroda versenyeinek, igazi félmaraton-specialista, de a futóeseményekről riporterként is gyakran beszámol. Ezúttal a két tevékenységet „össze is fűzi”: szeptember 28-án szombaton mind a hat egyéni versenytávon elindul és azokról élőben közvetít a Kossuth Rádió hallgatóinak!
„A futás közösségi élményét próbálom majd megmutatni a futások során, hiszen ha valaki csak két kilométert fut életében először, számára az olyan, mint a maraton. Az ötórás műsorfolyam keretében szeretném a hallgatóknak megmutatni a futók világát” – árulta el Náray Balázs, aki mellesleg vasárnap – immár riportok nélkül – a harminc kilométeres távot is teljesíti majd.