Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése PDF

2023.05.15.

Idén több mint 10 ezer kilogramm száraz táppal segítették a menhelyi állatokat a SPAR-vásárlói

Hagyományt teremtve immár harmadik alkalommal indította el a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal közösen a „Mancs a bajban!” elnevezésű nagyszabású, kétnapos állateledel-gyűjtő kampányát. A gyűjtés harmincöt helyszínén, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában 2023. május 13-án és 14-én kutya száraz tápból több mint 9 ezer, macska száraz tápból pedig több mint ezer kilogramm gyűlt össze a vásárlók nagylelkűségének és gondoskodásának köszönhetően. A SPAR pedig 1 millió forinttal járult hozzá az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkájának támogatásához.

„Az elárvult állatok gyakran csak a civil állatvédő szervezeteknek köszönhetik túlélésüket, ezért is fontos, hogy évről-évre támogassuk őket. Vállalatunk immár harmadik alkalommal csatlakozott a „Mancs a bajban!” programhoz, amelybe igyekszünk minél több állatvédelmi szervezetet bevonni és célzottan oda eljuttatni vásárlóink adományait, ahol legnagyobb erre a szükség” - mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

„Hatalmas segítség a civil állatvédőknek az, hogy a SPAR immáron 10 éve lehetőséget biztosít hónapról hónapra a szervezeteknek, hogy állateledelt gyűjthessenek az ország bármely pontján. Köszönjük, hogy támogatják munkánkat és három éve töretlenül segítik országos akciójukkal azt, hogy több emberhez jusson el a magyar állatvédelem hangja” – mondta Schreiter Katalin, az Országos Állatvédőrség Alapítvány kuratóriumának tagja.

A hazai üzletlánc több mint tíz éve segíti adományaival a magyarországi állatmenhelyek, állat- és vadasparkok ellátását, hiszen elsősorban nekik ajánlja fel a kereskedelmi forgalomból kivont, de az állatok élelmezésére még hasznosítható termékeket. A kétnapos intenzív állateledel-gyűjtés során a SPAR Magyarország és szakmai partnere, az Országos Állatvédőrség Alapítvány még inkább fel tudta hívni a figyelmet nemcsak a felelős állattartásra, de a menhelyek támogatásának fontosságára is.

„A „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtési akció két napja alatt a civil szervezetek munkatársai a kutyáknak több mint 9 ezer kilogramm száraz tápot, 4500 doboz konzervet, míg a macskáknak több mint ezer kilogramm száraz tápot, közel 2500 doboz konzervet, 5000 csomag alutasakos eledelt és 1355 kilogramm macskaalmot gyűjtöttek, a vásárlók pedig mindezen túl még állatfelszerelések és tisztítószerek felajánlásával is hozzájárultak az akció sikerességéhez."

Az adománygyűjtés részletes eredményéről szóló hírek a www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban linken olvashatók, s ezen az oldalon bővebb információt kaphatnak a vásárlók a programban részvevő állatvédelmi szervezetekről is.