Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése PDF

2022.09.01.

31. Budapest Borfesztivál - a SPAR támogatásával

30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében búcsúzzunk. Nincs is erre jobb alkalom, mint a pazar díszletek között megrendezett Budapest Borfesztivál, mely idén számos újdonsággal, káprázatos kínálattal és hatalmas területtel várja a borkedvelő nagyközönséget.

A Budavári Palota udvarainak rekonstrukciója újabb szakaszhoz érkezett, így a vendégek ismét birtokba vehetik a Borfesztivál eredeti területét a megújult Halászó gyerekek udvarral, Savoyai terasszal és a Csikós udvarra vezető, újraépített rámpával együtt.  A régi és az újjászületett területeken a programok, a bor és gasztronómiai kínálat is különösen exkluzívnak ígérkezik. Soha ennyi nemzetközi márka nem jelent még meg, mint idén. Az itthon forgalmazott champagne-ok szinte teljes szortimentje kóstolható lesz, crémant-ok, cava-k és a hazai pezsgőmárkák nemes versengése mind a látogatók kegyeit keresik majd. Ahogy azt már megszokhattuk, hazánk összes borvidéke képviselteti magát a több mint 100 kiállító borász és borkereskedő által. Egy régi álom válik valóra, hiszen díszvendégként az Amerikai Egyesült Államokat üdvözölhetjük: Kaliforniából, Washington államból és Oregonból érkeznek fantasztikus borok, melyekhez klasszikus amerikai ételeket is kóstolhatunk.

Amerikai álom

Idén egy régóta dédelgetett álom válik valóra, hiszen a Budapest Borfesztivál vendége az Amerikai Egyesült Államok lesz. Két standon három állam kiemelkedő képviselőitől lehet izgalmasabbnál izgalmasabb borokat kóstolni. A híres, filmekben is gyakran visszaköszönő Napa-völgyi borvidék mellett lehetőség lesz a többi kaliforniai régióval is ismeretséget kötni. Akik inkább a hűvösebb klíma tételeit kedvelik, azok is megtalálják a számításukat: a nyugati parton, Kanada határát súrolja Washington állam, hozzá csatlakozik Oregon, ahonnan a legkiválóbb borok érkeznek a Borfesztiválra. Mindenképpen izgalmas program megkóstolni egymás mellett a két teljesen eltérő klimatikus adottsággal rendelkező állam elsősorban francia szőlőfajtákból készített borait.

Ínyencek terasza

A megújult Halászó gyerekek terasza ad otthont a Budapest Borfesztivál vadonatúj programjának, az igazi kulináris élményeket nyújtó Chef Market Gourmet Udvarnak. Öt elsőrangú vendéglátóhely várja az ínyenceket, hogy a hely eleganciájához idomulva a kiváló minőségű borokhoz igazi gourmet fogásokat is kóstolhassanak. A YAMA Budapest séfje, Endrődi Péter ázsiai fúziós ízvilágú csirkesalátával, különlegesen pikáns tom yum levessel tervezi elcsábítani a Borfesztivál közönségét, míg az Arany Kaviár standjánál ízelítőt kaphatunk Kanász László és José Guerrero közös munkájának gyümölcseiből, újdonságuk a burgerre halmozott rák és kaviár lesz. A Bobajka egy frissen debütált étterem, amely a fesztiválon megmutatja, milyen is a hamisítatlan zempléni bobajka, illetve séfük tokaji boros, riolitos libamáj terrine-nel és mangalica tarjás rizskásával kápráztatja el a vendégeket. A FELIX Kitchen&Bar étterem executive chefje, Katona Dániel a híres aranygaluskájuk mellett olyan különlegességekkel is készül, mint a libamáj, a kecskehús, vagy a Tokaji gél. Segal Viktor keze nyomán született meg a Vulcanus Pince és Borterasz csodás szigligeti panorámájában a pancetta és az abból készült porchetta szendvicsek, valamint a ropogós malac sült, a Pork Belly, legnagyobb örömünkre.

A Gourmet Udvar különlegességei mellet találunk még bőven felfedezni valót a gasztronómiai kínálat étlapján. A vendégországra hangolva válogathatunk barbecue ételek, mini hamburgerek széles felhozatalából, de az összkép nem veszít nemzetközi sokszínűségéből: lesz többek között blini minipalacsintán tálalt kaviár, füstölt hal, litván sajt, belga pástétom, osztriga, olasz pizza, bruschetta, marinált lazac, pármai sonka, fürj pho leves rizstésztával. A hazai gasztronómia remekei sem hiányozhatnak majd, hiszen a már megszokott ám újragondolt klasszikus fesztiválételek mellett házi kolbászokat, kiváló magyar sajtokat, ropogós borkorcsolyákat és itthon pörkölt kávét is kóstolhatunk a Borfesztiválon.

Izgalmas felfedezések

Noha az elmúlt években a Budapest Borfesztiválon egyre inkább a fesztivál hangulat vált hangsúlyossá, a kezdetek óta fontos küldetése a rendezvénynek a borértő közönség szakmai érdeklődésének kielégítése. Idén sem lesz ez másként, íme a menü a tematikusan borozni vágyók számára. A VinAgora Felfedezettek Háza standnál igazi kincsekre lelhetnek a felfedező hajlamúak, hiszen olyan, jellemzően kisebb, többnyire családi, kevésbé ismert borászatok váltják egymást a négy nap alatt, akik önállóan nem jelennek meg a fesztiválon, de figyelemre méltóan szerepeltek a VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Nem csak a VinAgora legjobb borai tűnnek fel a fesztiválon, hanem más rangos külföldi események érmesei is. A Borfesztivál All-Stars program keretében azok a hazai tételek kerülnek bemutatásra, amelyek az idei évben valamely magasan jegyzett nemzetközi megmérettetésen kimagaslóan szerepeltek, és kóstolhatók a Palota udvarain. A Borfesztivál hagyományosan a szüret, vagyis az új évjárat megszületésének idejére esik, így kézenfekvő, hogy az újdonság ereje és szimbolikája más formában is megjelenjen. A Borfesztivál Premier program keretében olyan borokkal ismerkedhetünk meg a kiállítóknál, amelyek a rendezvény hetében debütálnak a piacon.

Ajándék VinAgora kóstoló

A nagy sikerre tekintettel idén is mindenki ajándékot kap, aki belépőjegyet vásárol: megkóstolhatunk a megújult Savoyai teraszon található VinAgora kóstolóstandoknál egy olyan bort, amely érmes pontszámot ért el a 2022-es VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Hogy melyik bor lesz ez, azt részben a szerencse dönti el, de az biztos, hogy csak jó választás van! Egy további ajándék kóstoló elkortyolása mellett megismerhetjük a legmodernebb okosotthonok koncepcióját: nem kell mást tenni, mint feliratkozni a projektről szóló, érdekes és izgalmas híreket tartalmazó hírlevélre. A VinAgora standot a LAKE11 – Home & Park támogatja.

Nébih Borkvíz Bár

Ahogy a korábbi években már hagyománnyá vált, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága idén is izgalmas és tartalmas borismereti játékokkal járul hozzá a fogyasztók borokkal kapcsolatos ismereteinek elmélyítéséhez, valamint a tudatos és mértékletes alkoholfogyasztás népszerűsítéséhez. A fesztiválon a tudásmegosztó borismereti játékokhoz ezúttal a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) munkatársai is csatlakoznak, hogy a látogatók stílusos környezetben ismerkedhessenek a KMÉ-védjeggyel, amely a kiváló minőséget hivatott tanúsítani.

Stílusokra hangolva

A Borfesztivál két színpada több, mint 30 produkciót kínál a szórakozni vágyóknak. Idén igazi stíluskavalkád várja a fesztiválozókat, hiszen pop, jazz, blues, gospel, cumbia, funky, sanzon, autentikus népzene is szerepel a zenei étlap kínálatán. Kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül: az MVM Next színpadot első nap este a Muzsik és Volkova illetve a Los Orangutanes veszi birtokba, velük párhuzamosan a Kisszínpadon a Cherries, Orbay Lilla & Stummer Márton duó és Kovács Linda & Bögöthy Ádám lesznek hallhatók. Péntek este többek közt Szeder, a Jazzbois és Candy Men fog nekünk játszani, míg szombaton a Tárkány Művek, Marcello and The Flaming Boopers és a Kodály Spicy Jazz adja meg a hangulatot a kóstoláshoz. Vasárnap pedig Sena, az Uljana Quartet és a Canarro lép színpadra. Csütörtökön, pénteken és szombaton a Jazzy Rádió DJ-je ígér igazi parti hangulatot, amit az elmúlt évek tapasztalatából kiindulva kár lenn kihagyni.

Új szolgáltatás: bor házhozszállítás a fesztiválról

A borfesztivál rendkívül széles kínálata kiváló alkalom arra, hogy új, eddig ismeretlen tételeket fedezzünk fel. A látogatók újonnan megtalált kedvencükből sokszor szívesen vásárolnának is többet egy-két pohárnál, de a palackok hazacipelése nem túl vonzó opció. Ezt a helyzetet kezeli egy új szolgáltatás a rendezvényen, melynek keretében egy nemzetközi, professzionális szállítmányozó cég jóvoltából bárki feladhatja kiszemelt borait, belföldre vagy külföldre, akár ajándékba, akár saját részre. A szállítás menetéről és feltételeiről a kiállítóknál lehet majd tájékozódni.  

Hangszerrel a kézben

A Budapest Borfesztivál idén 25. alkalommal rendezi meg a Jótékonysági Borárverést, mely során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különböző projektjei megvalósulásához járul hozzá. A magyar borászok idén egy egészen különleges célkitűzéshez ajánlották fel legkülönlegesebb tételeiket, ugyanis az idei árverésen a Szimfónia program számára kerül felajánlásra a bevételt. A zenei esélyteremtő programban résztvevő kiemelten tehetséges gyerekekből összeállt egy zenekar, amely már többek közt járt Salzburgban, játszott az A38 hajón, illetve több alkalommal is felléphetett a Zeneakadémián. A szeretetszolgálat következő célja, hogy saját busszal hordhassák a gyerekeket próbákra, illetve koncertekre, így idén a Budapest Borfesztivál erre gyűjt, sok nagylelkű borász segítségével.

A SPAR Magyarország a Budapest Borfesztivál főtámogatója

A vállalat évtizedek óta eltökélten segíti a hazai borkultúra fejlődését, polcain kínálva a kiváló magyar borászatok tételeit, 2007-től pedig a rendezvény főtámogatójaként is népszerűsíti a magyar agrárium egyik legfontosabb produktumát. Tavaly a cégcsoport 12,94 millió palack bort forgalmazott, s ennek 86 százalékát a minőségi borok jelentették. A termékkör 2021-es 6,7%-os növekedését követően 2022 első hét hónapjában tovább nőtt a borok forgalma.  Az eladási listát a korábbi évekhez hasonlóan a fehérborok vezették. A SPAR idén szeptemberben is kiadja hagyományos őszi borkatalógusát, kötődve így is a Budapest Borfesztiválhoz. Ebben nemcsak SPAR Válogatás-borokat és díjnyertes tételeket találnak a fogyasztók, de a borkultúra-gasztronómia világába is bepillantást nyújt népszerű bor-étel párosításokkal. A vállalat standján az Oroszlános udvar előtt szeptember 8-11. között a kivételes minőségű SPAR Válogatás és SPAR Válogatás Curioso címkével ellátott borok várják a vendégeket. Ezek az egyedi tételek kizárólag a SPAR és INTERSPAR áruházakban kaphatók.

A SPAR Magyarország a borfesztiválhoz kapcsolódva két akciót is indított a fesztivál alkalmából. Aki augusztus 25. és szeptember 7. között a SPAR, City SPAR vagy INTERSPAR áruházakban 15 ezer forint felett vásárol, kasszakupont kap, amellyel a Budapest Borfesztiválon féláron vásárolhatja meg a belépőjegyet. A SPAR-standon pedig minden harmadik elfogyasztott pohár bor után a negyedik ingyenesen jár.

A Budapest Borfesztiválra a csütörtöki belépőjegyek 5.900, a pénteki és szombati jegyek 6.400, a vasárnapiak 5.500 forintért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben a rendezvény (www.aborfesztival.hu) oldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat, egy pohártartó szütyőt és egy kóstolót a 2022-es VinAgora érmes pontszámot elért boraiból.

Újdonság, hogy a korábbiaknál nagyobb számú, kényelmes ülőhely régi látogatói igényt elégít ki, és az időszakonként már kicsit kényelmetlen zsúfoltság is garantáltan megszűnik majd a konkrét napra váltandó belépőjegyek bevezetésével.

Nincs más hátra, mint tollat ragadni, és nagy piros betűkkel beírni a naptárba: „Borfesztivál a barátokkal szeptember 8-11. között a Budavári Palotában!”

Fotók (Szigetváry Zsolt): https://www.flickr.com/photos/aborfesztival/albums/72157720004432028

Video: https://www.youtube.com/watch?v=peee2kesshY