Kapcsolódó tartalmak

Cikk letöltése PDF

2020.09.24.

1,56 milliárd forintból modernizálta három áruházát a SPAR

Három megújult SPAR szupermarketet vehettek birtokba szeptemberben a vásárlók. A Budakeszin, Nyergesújfalun, valamint Komáromban megújult üzleteire összesen 1,56 milliárd forintot fordított a vállalat.

„A vásárlási élményhez ma már a széles, minőségi áruválaszték mellett olyan vásárlókörnyezet is tartozik, ahol a vevők jól érzik magukat, az üzlet szolgáltatásai révén pedig magasabb szintű, gyorsabb kiszolgálásban részesülnek. Új áruházaink építésekor ezt a koncepciót tartjuk szem előtt, és a folyamatosan megújuló – régebben nyitott – hiper- és szupermarketek külső-belső megújításánál is ezeket a célokat valósítjuk meg. A SPAR Magyarország idén is folytatja modernizációs programját, amelynek keretében idén már 11 áruházunk újulhatott meg országszerte. Szeptemberben újabb három sikeres beruházást adhattunk át vásárlóinknak: egy-egy budakeszi, komáromi és nyergesújfalui áruházunk is megújult. Ezekre mindösszesen 1,56 milliárd forintot fordítottunk” – ismertette Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Kívül-belül megszépült SPAR szupermarketet vettek birtokba szeptember 10-én Budakeszin. A Márity László utca 20. szám alatti, 20 munkatársat foglalkoztató üzlet új homlokzatot kapott és a belső terei is megújultak. A vállalat aktuális koncepciója szerint készült el az új csemegepult, a látványpékség és grillrészleg is. A bejáratnál friss zöldségek fogadják a vásárlókat, akik a tej, a csemege és a húsosztályon keresztül juthatnak el a pékséghez, valamint a kiszolgálópulthoz. Az eladótérbe új hűtőbútorok, zöldséges állványok, pékség bútorok és kasszák kerültek, valamint új enjoy. hűtőt kapott az üzlet, aminek köszönhetően elérhető vált a vállalat által előállított kényelmi termékek széles választéka. A gyors bevásárlás érdekében önkiszolgáló kasszákat is telepítettek az üzletbe. A budakeszi üzlet modernizálására 462 millió forintot fordított a SPAR.

Nagyobb eladótérrel, SPAR to GO pulttal, megújult arculattal és energiatakarékos gépészeti megoldásokkal nyitott meg szeptember 17-én a Komárom, Klapka György út 8/a szám alatt található SPAR szupermarket. A csaknem 582 millió forintból felújított áruház új csemegepult arculatot, látványpékség koncepciót kapott. A bejáratnál piac hangulatú, szigetszerűen bútorozott területen zöldségek, gyümölcsök, kényelmi termékek, csemege és pékáru széles választéka fogadja a vásárlókat. A pékség közvetlen közelében SPAR to Go pultot alakítottak ki, helyben készült ételkínálattal. A fejlesztés során a teljes áruházban LED világítást építettek be a kivitelezők, a hűtéstechnikát és gépészetet hővisszanyerést használó, hőszivattyús rendszerre cserélték, és az új hűtőbútorok is jelentősen kevesebb árammal beérik a korábbinál. A napi bevásárlást önkiszolgáló kasszák gyorsítják. Az üzlet összesen 25 kereskedelmi szakembernek ad munkát.

 

Jelentős átalakult szupermarket fogadta szeptember 24-én reggel az első vásárlókat Nyergesújfaluban. Az összesen 519 millió forintos fejlesztés keretében megújult az Kossuth Lajos utca  181. alatti áruház tetőszerkezete, homlokzata és teljes belső tere. Az eladótérben új csemegepult arculat, látványpékség és grill létesült. A bejáratnál friss zöldségek széles választéka fogadja a vásárlókat, akik alacsony bútoros részen keresztül juthatnak el az új koncepciójú pékséghez, kiszolgálópulthoz. Az eladótérbe új hűtőbútorok, zöldséges állványok, pékségbútorok és kasszák kerültek be, és új enjoy. hűtőt is kapott az üzlet. A gyors fizetést önkiszolgáló kasszák is segítik.

 

Az üzletek elérhetősége és nyitva tartása:

2092 Budakeszi, Márity László utca 20.

H-P: 7:00-20:00

Szo: 7:00-17:00

V: 7:00-16:00

 

2900 Komárom, Klapka György út 8/a

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-17:00

V: 7:00-13:00

 

2536 Nyergesújfalu, Kossuth Lajos utca 181.

H-P: 6:30-20:00

Szo: 6:30-17:00

V: 7:00-13:00